Elmúlt éjfél, én egy fa tövében izzadtam bele a földbe a napom, a hetem, az életem. Közben a Bori énekelt, ami nem tartozik az új, épp aktuális megvilágosodásomhoz, viszont a bogarak keresztül-kasul rajtam, végig a szőreimen, a bőrömet tapintották, én meg nem akartam felkelni sosem. (na szóval egy nagyon szép, már-már transzcendes rosszulléttel emlékeztem az elmúlásra)

Ez sikerült, hol vagyok, Úristen a méreg?!
Már kinyitottam a szemem, fenn vagyok, beszélek.
Újra élek és e látomány álom volt csupán.

Ki az aki ebben értelmet talál?
Az emberek irigyek és örülnek,
hogyha látják, hogy veszt a másik,
te ne legyél ilyen, ha kell egy jó tanács is.